Honlapkészítés és keresőoptimalizálás blog

2019. március 21.

Egy igazán jó honlap felépítése kihívásokkal teli feladat, mely a biztos alapok mellett elkötelezettséget, és komoly szakmai tudást igényel. Habár a technológia ma már lehetővé teszi, hogy saját oldalad viszonylag egyszerűen, előre gyártott sablonok segítségével Te magad is megtervezhesd, felmerül a kérdés, hogy valóban érdemes-e ezzel bajlódnod, ha a munkát profikra is bízhatod?

2019. március 12.

Legyen szó akár nagyvállalatról, akár kisvállalkozásról, a jól működő weboldal a siker egyik alapfeltételét jelenti. Üzleti honlapod felépítése során éppen ezért érdemes a legapróbb részletekre odafigyelned. Néhány jelentéktelennek tűnő szegmens ugyanis többet számíthat, mint az elsőre gondolnád. Hogy mik ezek? Most megmutatjuk, hogy a jövőben Te is hatékonyan tudd elkerülni az aprónak tűnő, ám súlyos hibákat!

2019. március 04.

Ha keresőoptimalizálásról beszélünk, a legtöbben hajlamosak vagyunk azonnal a kulcsszavak helyes használatára gondolni. Pedig maga a SEO ennél jóval sokoldalúbb és összetettebb tevékenységet jelent. A megfelelően optimalizált tartalom valóban fontos, ám rengeteg egyéb szempontot érdemes figyelembe vennünk, ha szeretnénk elérni, hogy a keresők találati listájuk előkelő helyén jelenítsék meg weboldalunkat.

2019. február 25.

Korábban már említettük, mennyire fontos egy weboldal esetében a rendszeresen publikált, minőségi tartalom. Arról azonban még nem esett szó, hogyan állj neki a létrehozásának. Most hoztunk neked öt tuti tippet azzal kapcsolatban, hogyan gyárts te is hétről hétre olyan szöveges kontentet, mely nem csupán bevonzza a látogatókat, de arra is készteti őket, hogy újra és újra visszatérjenek weboldaladra!

2019. február 14.

Egy jól működő vállalkozás elstartolásának egyik alapkövét jelenti a saját weboldal elindítása. Egy tökéletes honlap pedig nem csupán tartalmát, de vizuális megjelenését tekintve is kedves az olvasónak. A jó megjelenés igazi szakembert, jól képzett webdesignert kíván. De hogyan találd meg a céljaidnak leginkább megfelelő vizuális gurut? Adunk néhány tippet, melyeknek köszönhetően te is könnyebben kiválaszthatod az igazit!

2019. február 06.

Keresőoptimalizálási hibákba nagyon könnyű belefutni, kijavítani viszont annál nehezebb őket. Ha az oldalunk felépítése és tartalomgyártás során odafigyelünk egy-két alapvető dologra, akkor ezeknek a problémáknak a nagy része könnyedén elkerülhető. Most megmutatjuk a három leggyakrabban előforduló hibát, ami weboldalunk forgalmának szempontjából akár végzetes is lehet.

2019. január 28.

A webdesign világa egy dinamikusan változó környezet, melyet az évről évre folyamatosan formálódó, alakuló trendek határoznak meg. A legtöbb ilyen irányzat tiszavirág-életű, azonban akadnak olyan vonulatok is, melyek a későbbiek során meghatározhatják a szakma további alakulását, fejlődését. 2018-ban az eleganciáé és a letisztult megjelenésé volt a főszerep.

2019. január 21.

A sikerhez nem elég egyszer elkészíteni egy weboldalt, folyamatosan karban kell tartanod és frissítened is kell. A hétről hétre megjelenő új technikák, különböző frissítések odafigyelést igényelnek, hiszen ha nem foglalkozunk velük, oldalunk könnyen elavulttá, lassúvá, vagy akár támadhatóvá is válhat. Most megmutatjuk négy egyértelmű jelét annak, hogy honlapod elavult, és átalakításra szorul.

2019. január 16.

A legtöbb kisvállalkozás nem fordít elég időt arra, hogy weboldalát a keresőmotorok igényeihez igazítva adjon esélyt magának a nagyobb látogatottságra. Jól megválasztott kulcsszavakkal pedig az olyan keresők, mint a Google az egyik leginkább effektív marketing-alternatívának bizonyulnak. Miért olyan fontos, hogy a te céged is megfelelő hangsúlyt fektessen a keresőoptimalizálásra?

2019. január 07.

Azt már tudjuk, hogy egy honlap esetében az egyszerűség és letisztultság fél sikert jelent. De vajon miről ismerszik meg az igazán jó, minimalista weboldal? És egyáltalán: miért olyan népszerű a multimédiás tartalmak kora után a csontig egyszerűsített megjelenés 2019-ben is?

2018. december 21.

A tabletek és okostelefonok elterjedése a honlapkészítés területén is új trendeket hozott magával. Egyre többen használják telefonjukat az internet böngészésére, és ha nem tartunk lépést a korral, oldalunk rengeteg potenciális látogatót veszíthet. De mit is várnak el az emberek egy mobilbarát weboldaltól?

2018. december 13.

Egy kép többet mond ezer szónál. Legalábbis így tartja a közmondás, ami, ha jobban belegondolunk, nem is lehetne pontosabb. Az, hogy weboldalunkon milyen minőségű képeket alkalmazunk, sokat elárul rólunk. Ez pedig egyaránt vezethet a látogatók megnyeréséhez, vagy elvesztéséhez is. Milyen fotókat érdemes alkalmaznunk abban az esetben, ha szeretnénk fellendíteni forgalmunkat, és mik azok a hibák, melyeket tanácsos elkerülnünk?

2018. december 05.

Egy sikeres honlap megtervezése felépítése komoly feladat, mely nem csupán elhivatottságot, de kellő mértékű szakmai tapasztalatot is igényel. A felhasználók igényei és weboldalakkal szemben támasztott elvárások az elmúlt évek során ugrásszerűen megnövekedtek, ezekkel az igényekkel pedig, ha tetszik, ha nem, lépést kell tartani. De hogyan is vágjunk neki a feladatnak, ha sosem csináltunk még ilyet korábban?

2018. november 27.

Amikor új webhelyet hozunk létre, honlapunk témájától függetlenül a legfontosabb döntés az ideális domain név kiválasztása. A domain név egyik alapvető feladata, hogy megfelelően reprezentálja vállalkozásunk tevékenységét, képes legyen hangsúlyozni a cégünk által képviselt értékeket. De meghatározhatja-e a keresési találatokat a megfelelően megválasztott netes elérés? Ha igen, mennyit nyom a latba stratégiánk szempontjából a tökéletes domain név kiválasztása?

2018. november 19.

Kezdetben csak a boltok akcióztak, mára viszont a webáruházakban is tartják a Black Friday-t. Az ok egyértelmű: ebben az időszakban óriási az érdeklődés - mindenféle termék és szolgáltatás iránt -, illetve az ilyenkor “megfogott” vásárlókkal később sokkal könnyebb újra kapcsolatba lépni. Ezzel pedig akár a karácsonyi forgalmat, de az év más időszakait is az átlagosnál sokkal jobban felpörgetheted. Mindehhez persze nem árt egy korszerű webáruház. Nézd meg a tippjeinket!

2018. november 13.

A legtöbb lojális látogató szívéhez a vizuális megjelenésen keresztül vezet az út. Azonban érdemes tudni, hogy néha egy első látásra tökéletesnek tűnő weboldal is hagyhat némi kívánnivalót maga után. Hogy miért? Ennek több apró, ám fontos oka is lehet. Mi ezek közül mutatjuk most meg neked a három leggyakoribbat.

2018. október 31.

Sokan úgy gondolják, weboldaluk megtervezése, a honlapkészítés majd az oldal elindítása után egyenes út vezet a sikerhez. Ez azonban sajnos nem ilyen egyszerű, hiszen egy igényes, minőségi tartalommal rendelkező honlapnak is kell némi kezdő lökés ahhoz, hogy a dolgok beinduljanak. Most megmutatjuk neked a legfontosabb lépéseket afelé, hogy újonnan tervezett weboldaladdal minél gyorsabban, minél több visszatérő látogatóra tehess szert!

2018. október 22.

Amennyiben a honlapod nem vonzza a látogatókat, annak több oka is lehet. Ezek közül a weboldal felépítése csak az egyik fontos kérdés, a rendszeresen frissülő, minőségi tartalom legalább annyira lényeges, mint a megjelenés. A forgalomnövelés éppen ezért összetett feladat. Létezik azonban néhány olyan, egyszerű trükk, aminek bevetése segíthet abban, hogy hatékonyan gyarapítsuk az általunk kínált tartalom iránt érdeklődő látogatók számát.

2018. október 13.

Az első és talán legfontosabb lépés, hogy találjuk cégünknek egy igazán ütős, frappáns nevet, melyet később webes elérhetőségünkben is megfelelő módon tudunk integrálni. Kreativitás, egyszerűség, lényegre törő gondolkodás. Most megmutatjuk neked a három legalapvetőbb dolgot, ami segíthet weboldalad domain nevének hatékony kiválasztásában!

2018. október 03.

Mint az élet sok más területén, a honlapkészítés esetében is az egyik legfontosabb dolog az egység. Hiszen gondoljunk bele: a megjelenés, a tartalom, valamint a technikai feladatok összhangja nélkül nemhogy sikeres, de egyáltalán működő weboldalt is csak nagyon nehezen üzemeltethetünk.