Utolsó frissítés: Szerző:

Így szerezz több feliratkozót és követőt weboldalad segítségével

Egy gondosan felépített weboldal több szempontból is marketingstratégiád egyik leghatékonyabb eszköze. Segít az új ügyfelek meggyőzésében, segíti az eladást, és hatékony fogódzó azok számára, akik szeretnének többet megtudni vállalkozásodról.

Ebben a bejegyzésben megmutatjuk azt, hogyan szerezhetsz több hírlevél-feliratkozót vagy lelkes követőt a közösségi médiában, akik akkor is értesülni fognak majd az üzleteddel kapcsolatos, fontos hírekről, ha épp nem kattintanak a weboldaladra!

Ezért fontos a hírlevél és a jelenlét a közösségi médiában

A hírlevél az online marketing egyik legrégebb óta alkalmazott eszköze. Éppen ezért sokan gondolnak rá elavult megoldásként, még annak ellenére is, hogy bizonyítottan az egyik legjobb eszköz arra, hogy visszatérő ügyfeleket szerezzünk. Abban az esetben persze, ha kreatívan alkalmazzunk és nem csupán úgy tekintünk rá, mint egy egyszerű, virtuális szórólapra.

Az igazán jó hírlevél felépítésével korábban már foglalkoztunk, így most csak a lényeget emelnénk ki. A hírlevél minden esetben értéket képvisel. Érezteti feliratkozóiddal azt, hogy fontosak számodra, hiszen a feliratkozás után mindenki másnál hamarabb értesülhetnek a termékeiddel, szolgáltatásoddal vagy üzleteddel kapcsolatos hírekről.

Bizonyos esetekben az információk mellé pedig értékes kuponokat, kedvezményeket, letölthető anyagokat is kapnak. Az ilyen kiváltságok segítenek abban, hogy több feliratkozót szerezz, a több feliratkozó pedig több vásárlót, több aktív ügyfelet jelent vállalkozásod számára.

Hasonlóan fontos szerepet tölt be a vállalkozások életében a közösségi média, ahol napról napra, interaktív módon tarthatják a kapcsolatot követőikkel.

A Facebook vagy az Instagram segítségével kreatív megoldásokkal hívhatod fel a figyelmet a márkáddal kapcsolatos legújabb történésekre. A közösségépítés lehetőségének köszönhetően pedig eredményes módon alapozhatod meg potenciális ügyfeleid irántad táplált bizalmát.

De hogyan szerezz új feliratkozókat és követőket weboldaladdal?

• Integrált panelek

A közösségi médiában regisztrált oldalaidat ma már gyorsan és egyszerűen összekapcsolhatod honlapoddal. Ez azt jelenti, hogy ha tetszik a látogatóidnak a weboldal tartalma, egyetlen kattintással megtehetik, hogy feliratkoznak rád Facebookon, Instagramon vagy épp Twitteren.

Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, nincs más dolgod, mint a kezdőlapod felületén, jól látható helyen integrálni egy erre alkalmas, egyszerű panelt.

• Landing oldalak

Hasonló a helyzet a hírlevelek esetében is, azonban itt már egy szép, rendezett landing page is segíthet abban, hogy feliratkozókat szerezz. A landing felépítése során figyelj oda arra, hogy ez mind tartalmát, mind pedig vizuális felépítését tekintve figyelemfelkeltő legyen, és látogatóid úgy érezzék, hogy miután végiggörgettek rajta, érdemes feliratkozniuk a hírleveledre.

Minél egyszerűbb és lényegre törőbb egy landoló oldal felépítése, annál valószínűbb, hogy sikerül vele megnyerned a látogatókat. Ha pedig a feliratkozáshoz nem kell mást tenniük, mint megadni e-mail címüket, már valószínűleg nyert ügyed van.

• Felugró ablakok

A pop-up hirdetéseket sokan zavarónak tartják, megfelelő használatuk azonban segíthet abban, hogy több feliratkozót és követőt szerezhess. A lényeg, hogy használatukkal ne ess túlzásba, és egy látogatás alatt egy, maximum két alkalommal szakítsák meg felugró ablakok a böngészést.

Annak érdekében, hogy a látogatók figyelmét felhívd hírleveledre és közösségi oldalaidra, használhatsz belépéshez vagy kilépéshez kötött, esetleg időzített pop-up hirdetéseket, melyek egy jó értékajánlattal rengeteg új feliratkozót és követőt szerezhetnek vállalkozásod számára.

• Jól elhelyezett akciógombok

Fontos tudnod, hogy a CTA nem kizárólag a landing oldalak sajátossága. Cselekvésre ösztönző call-to-action gombot akár érdekes cikkeid vagy egyéb tartalmaid végén is megjeleníthetsz, ezáltal feliratkozásra, követésre ösztönözve látogatóidat.

Ez már csak azért is remek ötlet, mert az emberek többsége sokkal szívesebben kattint egy akciógombra, ha előtte egy számára érdekes, értékes tartalmat olvasott. Ez ugyanis azt bizonyítja számára, hogy az oldaladon megjelenő kontentet a jövőben is érdemes lehet követnie, tehát a feliratkozás nem hiábavaló.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott bejegyzések

2023. november 13.

Általában az a cég nyer, amelyiknél nagyon jó a minőség és az ár egyensúlya. De vannak más szempontok is, amelyek befolyásolják a választásunkat. Egy termék esetében márkáról, dizájnról, minőségről, árról, szállítási díjról, szállítási időről, garanciáról is beszélünk. A teljesség igénye nélkül igyekszünk minden szempontot felvázolni, ami alapján a vásárlók összehasonlításokat végeznek, majd végül döntenek.

2019. május 30.

Egy jó weboldal a mai világban sokkal többet jelent egy egyszerű információforrásnál. Digitális marketingkampányod legfontosabb eleme, melynek feladata, hogy vállalkozásod a lehető legprofibb módon képviselje az online világban. Az elhanyagolt honlap nem csupán haszontalan, de cégedet, márkádat is rossz színben tünteti fel látogatóid előtt. De honnan állapíthatod meg, hogy oldalad nem elég felhasználóbarát és azonnali frissítésre, újratervezésre szorul?

Népszerű bejegyzések