Utolsó frissítés: Szerző: Heveli Edwin
Minden cég szeretne kitűnni a versenytársai közül, emellett pedig pozitív benyomást tenni vásárlóira, illetve megrendelőire, ezt pedig egyedi sajátosságokkal érheti el. Ezt az egyediséget többek között a vállalati arculat elemei hordozzák, emiatt különös hangsúlyt kell fektetni rájuk. Mind a belső, mind a külső kommunikációban.
Hogy jobban megértsd, miről is van szó, bemutatjuk, milyen elemei vannak a vállalati arculatnak és elmondjuk azt is, hogy a honlapodon ezt hogyan lehet megjeleníteni.
Az emberekben kialakult belső kép egy adott vállalatról a cégimázs. Ez egy szubjektív, önállóan létrejött kép, amely befolyásolható. Hogy jó legyen a cég megítélésé, fontos, hogy minőségi legyen a termék vagy szolgáltatás, amit kínálunk, megfelelő legyen az ügyfél-kommunikáció.
Ugyanakkor a cég épületének és környezetének állapota, az iroda vagy eladótér rendezettsége és megjelenése is többletüzenetet hordoz. Az internet és a digitalizáció világában pedig az informatív, dizájnos, jól felépített és átlátható honlap lesz az, ami alapján azonnal eldöntheti a látogató, akar-e velünk együttműködni.
A cégimázs kialakulását azonban a vállalati arculat elemei is meghatározzák. A vállalati arculat, idegen nevén Corporate Identity fontos információt közvetít, de elsődleges feladata, nem a jó hírnév megteremtése, hanem a másoktól való megkülönböztethetőség elérése. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, mindenben egyedi, ugyanakkor egységes elemeket kell létrehozni. Ide tartozik a logózott céges papíroktól kezdve a munkatársak egyenruháin át a honlap betűtípusáig minden. Nézzük ezt kicsit részletesebben is!
A vállalati arculatot régebben csak a vizuális elemekkel azonosították, azonban jóval több dolog tartozik ide. A jól látható összetevőkön kívül – mint amilyen a logó vagy a színvilág – a Corporate Identity része még a kommunikáció és a magatartás is.
Hiába kértük fel a legnevesebb grafikust a tökéletes céglogó elkészítésére, a legjobb szövegírót a keresőoptimalizált blogbejegyzések megszövegezésére, ha a munkatársak viselkedése nincs összhangban a cég által közvetített értékekkel. Ilyen lehet például, hogy a honlapon írt szövegekben magázódunk, de egy telefonos ügyintézés során a tegezést használjuk.
Az egységes vállalati arculat kialakítása csak úgy lehetséges, ha arról a dolgozókat is tájékoztatják, megismertetik velük a cég filozófiáját és küldetését. Ezzel nemcsak a lojalitást érhetjük el, de jó hírünket is kelthetjük.
A vállalati arculat legfőbb összetevői a vizuális elemek – angolul Corporate Design –, amelyek segítségével jól beazonosíthatóvá tesszük a céget. Ide tartoznak a következők:
Egy sikeres vállalkozás tehát nem engedheti meg magának, hogy a fentebb felsorolt összetevők tekintetében hiányosságai legyenek. Amikor közzéteszünk egy képet valamely közösségi oldalon, annak egyrészt igazodnia kell a cég filozófiájához, másrészt fontos, hogy a logónk is szerepeljen rajta, harmadrészt pedig a tartalma legyen informatív, értéket adó.
Az egységes vállalati arculat elsődleges hordozója napjainkban az online térben a cég honlapja. Ezért már a honlapkészítés során is oda kell figyelni arra, hogy minden elem összhangban legyen egymással. Például a logóban használt színek jelenjenek meg a weboldal színhasználatában is, a betűtípusok legyenek egységesek, a szlogen szerepeljen minden oldalon.
Az olyan vállalkozás, amely évente cseréli a logóját, változtatja a kommunikáció stílusát, nem tud hiteles lenni, ez a cég imázsának is árt. Mindig a tartalom és forma összhangjára kell törekednünk.
Egy fiatalokat megszólító cégnek érdemesebb élénk színeket használnia a honlapon is a fekete vagy szürke helyett, egy wellness-szolgáltatásokat nyújtó vállalat oldala legyen szellősebb, a szövegeikben a betűk közötti távolság nagyobb, hogy mindez a felszabadultság érzetét keltse. Sokszor ilyen apróságokon múlik, hogy elérjük-e célunkat.
Ha segítségre van szükséged a vállalati arculat kialakításához a honlapkészítés során, keresd munkatársainkat bizalommal!
2019. április 17.
Az ingyenesen letölthető céges applikációknak napjainkban se szeri, se száma, mára szinte minden nagyvállalat jelen lehet valamilyen formában okostelefonunkon. De van-e értelme annak, hogy boldog boldogtalan alkalmazások fejlesztésébe fektesse pénzét, és nem praktikusabb-e egy sokoldalú, reszponzív weboldal készítése?
2020. április 24.
A visszafordulási arány egy weboldal esetében olyan fogalom, ami sokak számára elsőre rémisztően hangzik. Ha megtanuljuk azonban felmérni és kezelni, megértjük az okait, nem lesz más, mint egy statisztikai adat, amit saját hasznunkra fordíthatunk és profitálhatunk belőle.