Utolsó frissítés: Szerző: Heveli Edwin
A legtöbben úgy gondolnánk, a grafikai tervezés során csak a látható elemek azok, melyek számítanak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy az összhatás létrejöjjön. Sok esetben azonban valaminek a hiánya legalább annyira beszédes lehet, mint egy jól eltalált illusztráció.
Éppen ezért egyre több tervező ismeri fel az úgynevezett whitespace-ben, azaz a „fehér űrben”, a grafikus és szöveges elemek hiányában megbújó lehetőségeket.
Ebben a hiányban ugyanis jóval több kiaknázatlan potenciál rejlik, mint azt sokan elsőre gondolnák. Most megmutatjuk, miért!
Nyilván mindnyájan emlékszünk az internet aranykorára jellemző, interaktív weboldalakra, melyek villódzó animációkkal, hanghatásokkal, és egyéb, mára teljesen feleslegessé vált effektusokkal próbálták megfogni a látogatókat.
Erre az időszakra leginkább a vizuális túlterhelés volt jellemző, mely szerencsére azóta kikopott a köztudatból, a designerek pedig sokkal inkább a letisztult formák, az esztétikus tipográfia, az, egyszerű, mégis beszédes megjelenés felé fordultak.
A whitespace, azaz a fehér űr, vagy más néven negatív tér gyakorlatilag nem más, mint a tartalom ellentéte. Az a terület, melyen nem található illusztráció, gomb, vagy szöveges tartalom. Neve ellenére nem feltétlenül fehér terület, egyszerűen weboldalunk más tartalommal kitöltetlen, üres felületeit nevezzük így.
Elsőre figyelmen kívül hagyható dolognak tűnhet, azonban a tervezésnél sokkal nagyobb a jelentősége, mint elsőre gondolnánk. A negatív térnek a design kialakítása során ugyanis több szerepe is van.
Elsősorban átláthatóbbá, könnyebben emészthetővé teszi az oldalon található tartalmat, másodsorban pedig megfelelő használata letisztult, elegáns megjelenést kölcsönöz honlapunknak.
Bármilyen furcsa is lehet első ránézésre, de a „hiánynak” is több fajtája létezik.
Van olyan negatív tér, melyet szánt szándékkal hozunk létre, abból a célból, hogy plusz értéket adjon a designhoz, kihangsúlyozva az oldalunk elemeit és annak struktúráját. Ezt nevezzük aktív whitespace-nek.
Ezzel szemben a passzív whitespace kialakítása nem tudatos, mérete nem feltétlenül megtervezett. Ilyen például a weboldalunkon a szöveges tartalomban használt szóköz és betűtávolság helye.
A negatív térnek nem csak két különböző fajtáját, de két különböző szintjét is megkülönböztetjük. Létezik mikro, valamint makro whitespace,
Előbbi a kisebb méretű, negatív blokkokat, például a betűk, vagy képek közti üres teret jelöli, míg utóbbi a nagyobb negatív blokkokat, például a honlap két oldalán található, üres sávot.
Mindkettőnek megvan a maga szerepe, hiszen a mikro whitespace leginkább a tartalom könnyebb befogadását segíti, a makro pedig egyfajta tárolóként funkcionálhat.
A negatív tér legfőbb szerepe a webdesign-ban nem más, mint a tér megfelelő szintű felosztása. A whitespace segít abban, hogy egy adott oldal blokkjait elkülöníthessük egymástól, ezáltal megkönnyíti a tartalom befogadását, egyszerűbbé teszi az olvashatóságot.
Megmutatja, mely elemek tartoznak össze, és a vizuális hierarchia megteremtésével végigvezeti a látogató tekintetét a fontos tartalmi egységeken. A szükséges helyen biztosítja az olvasónak a szusszanásnyi pihenőt, és nem utolsó sorban elegánssá, megbízhatóságot sugárzóvá teszi weboldalunkat.
Jól látható tehát, hogy a negatív tér olyan design-elem, melyben rengeteg lehetőség rejlik. Nem véletlenül imádják a tervezők, hiszen mi más lehetne izgalmasabb annál az eszköznél, ami az egyszerű „nemlétével” képes dolgokat teremteni és ilyen sokoldalúan beindítani a látogatók fantáziáját?
Címkék
2018. október 13.
Az első és talán legfontosabb lépés, hogy találjuk cégünknek egy igazán ütős, frappáns nevet, melyet később webes elérhetőségünkben is megfelelő módon tudunk integrálni. Kreativitás, egyszerűség, lényegre törő gondolkodás. Most megmutatjuk neked a három legalapvetőbb dolgot, ami segíthet weboldalad domain nevének hatékony kiválasztásában!
2021. február 16.
Az internetet ellepték a webshopok, és ma már szinte nem is találunk olyan szolgáltatást, mely ne lenne elérhető az interneten keresztül. De lehet-e továbbra is jövedelmező egy webáruház az egyre gyarapodó konkurencia mellett, és vajon megéri-e a kisebb vállalkozásoknak is webshopot indítaniuk? Ebben a bejegyzésben ezeket a kérdéseket igyekszünk megválaszolni.