Utolsó frissítés: Szerző: Heveli Edwin
Az igazán jó céges honlap sikere nem csupán a megjelenésen múlik. Fontos, hogy milyen képet festünk magunkról, a látogatókban kialakuló benyomást pedig nagyban befolyásolja bemutatkozó oldalunk tartalma és annak felépítése is. Ez az a pont ugyanis, ahová egy érdeklődő legelőször kattint abban az esetben, ha szeretne többet megtudni rólunk és szolgáltatásainkról.
A bemutatkozó oldalra a honlaptervezés során azonban sokan mégis úgy tekintenek, mint egyfajta kötelezettségre, és nem használják ki a benne rejlő, hatalmas lehetőségeket. De milyen az igazán jó bemutatkozó szöveg, és hogyan építhető be hatékonyan a vizuális megjelenésbe?
Rengeteg kis cég egyszerűen arra használja bemutatkozó oldalát, hogy megjelenítse a vállalkozással kapcsolatos fontos információkat, elérhetőségeket. Nem is gondolva arra, hogy a jól felépített "Rólunk" szekcióban micsoda marketing-potenciál rejlik.
Az alapokon túllépve itt beszélhetünk bővebben vállalkozásunk céljáról, küldetésünkről, és azokról a problémákról, melyekre termékeink vagy szolgáltatásaink megoldást kínálnak. Éppen ezért nem feltétlenül kell a száraz, szöveges kontentre korlátozni a bemutatkozást.
Használjunk profi fotókat, és ne riadjunk vissza a videós tartalomtól sem. Minél kreatívabb és interaktívabb a megjelenés, oldalunk annál jobban berántja az érdeklődőket, és annál nagyobb a valószínűsége, hogy jó ideig nem fog rólunk megfeledkezni.
A bemutatkozó lap kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egy helyen gyűjtsük össze vállalkozásunk erősségeit. Fogalmazzuk meg, miért érdemes minket választani a piaci versenytársakkal szemben, eredményinket pedig illusztráljuk a vásárlóink, korábbi kuncsaftjaink pozitív értékeléseivel.
Minél változatosabb véleményeket olvashatnak rólunk a látogatók, annál inkább azt érzik majd, hogy törődünk az ügyfeleinkkel, és valóban hatékony választ jelentünk azokra a kérdésekre, melyek őket is foglalkoztatják a hétköznapokban.
Weboldalunk bemutatkozó szekciója az a tér, ahol megmutathatjuk, kik is vagyunk valójában. Kitérhetünk céljainkra, elmagyarázhatjuk küldetésünket, és legfőképp megmutathatjuk látogatóinknak valódi, emberi oldalunkat.
A jó bemutatkozó lap éppen ezért a száraz adatok helyett a történetekre koncentrál. Megismertet a márka mögött rejlő arcokkal, bepillantást enged a hétköznapok kulisszái mögé. Elmagyarázza a gyártási folyamatot, vagy megismertet a különböző szolgáltatásaink érdekes szakmai hátterével.
Ha látogatóink azt látják, hogy cégünk több, mint egy brand a millió közül, sokkal közelebb érzik majd magukhoz az általunk kínált szolgáltatásokat, és szívesebben fordulnak hozzánk, mintsem arctalan, névtelen konkurenciához.
Összességében elmondhatjuk tehát, hogy egy bemutatkozó oldal akkor működik igazán, ha bevállalósak vagyunk. Ha túl merünk lépni a bevált sablonok által kínált komfortzónán, és valami újat, egyedit tudunk mutatni a látogatóinknak.
A kreativitás ugyanis hosszú távon mindig kifizetődő, míg az egyszerűbbnek tűnő út sokszor előre nem látott buktatókkal járhat. Ez természetesen nem csak a bemutatkozó oldalunkra, de honlapunk egészére is igaz, hiszen egy egyedi tervezésű weboldal sokkal jobban vonzza a látogatókat, mint egy előre megtervezett, ezerszer látott sablonokra épülő design.
Címkék
2023. október 25.
Az internetes áruház megnyitása egy olyan döntés, ami sok tervezést és pontos kivitelezést igényel. Egy olyan webáruházat tartalmazó webhely például, mint a WordPress vagy a Woocommerce, nem olcsó elkészíteni, és sokkal hosszabb fejlesztési időt igényel, mint egy egyszerű webhely. Íme nyolc fontos szempont, amelyet figyelembe kell venni.
2023. november 24.
A honlap akkor éri el célját, ha informatív, azaz az oda látogató emberek megtalálják rajta, amit kerestek. Minél több időt töltenek az oldalon, annál nagyobb eséllyel veszik igénybe a meghirdetett szolgáltatásokat. Van azonban néhány dolog, ami elrettenti a felhasználókat a vásárlástól, megrendeléstől. A sok nyelvtani, helyesírási hiba például egyértelműen bizalmatlanságot szül. Cikkünkben bemutatjuk, mire érdemes figyelned ezzel kapcsolatban.