Utolsó frissítés: Szerző: Szabó Zsolt
Már hónapokkal ezelőtt bejelentették a Google közösségi oldalának a Google Plusnak leállítását, most eljött a határidő, április 2-án véglegesen megszűnt.
Nagy reményekkel indították el 8 évvel ezelőtt, sajnos ezekből nem sok valósult meg, és leginkább csak negatív híreket hallottunk róla és a hanyatlásáról. A legutóbbi adatszivárgás botrányok aztán végleg betették számára a kaput. Vége. Bezárt.
Nézzük át gyorsan, mi volt ez, miért jött létre, és mi történt vele.
A Google 2011-ben indította közösségi oldalát, amelyet az elején joggal a Facebook riválisának tekintett mindenki amikor bejelentették, bár ez az évek során sosem valósult meg, nem tudott felnőni a feladathoz.
Itt is megtalálhatóak voltak a Facebookon megszokott funkciók, csak kicsit minden másképp, talán éppen ez volt a hátránya, ami miatt nem tudott elterjedni igazán az akkor már 6 éves Facebook mellett.
Nagy helyzeti előnye volt, hogy elég volt hozzá egy Gmail fiók, ami manapság már mindenkinek van, sőt, egy időben a Google+ fiók automatikusan létrejött a felhasználó számára.
A Google próbált egyre nagyobb hangsúlyt fektetni rá, egyre jobban próbálta ráerőltetni a felhasználókra, hiszen egy ideig a Youtube-ra is csak Google+ fiókkal lehetett kommentelni.
A felhasználók viszont mégsem akarták használni, egyszerűen nem tértek át rá az akkorra már jól megszokott Facebookról, plusz az erőltetés hatalmas ellenérzést váltott ki a felhasználókban, több százezren írtak alá ellene online petíciókat is.
Sajnos a Google+ fénykoráról nem tudunk beszélni, hiszen ilyen nem volt neki. Több extra szolgáltatást is építettek köré, amelyekkel egyre jobban összefonódott, majd látva a közösségi oldal hanyatlását, ezeket a funkciókat különálló szolgáltatássá alakították.
2018 októberében a Google adatszivárgást jelentett be, ami 2015 és 2018 márciusa között állt fent, és javítva is lett márciusban. A keresőóriás valószínűleg el akarta hallgatni a történteket, de amikor már az újságok is megszellőztették, hogy valami gond lehet, akkor már muszáj volt nyilvános közleményt kiadni. A hiba miatt a közösségi oldalhoz kapcsolódó külső alkalmazások akár félmillió Google+ felhasználó nem publikus adatához férhettek hozzá, mint például email cím, kor, és egyéb profil adatok.
Ezzel egyidőben be lett jelentve a Google+ szolgáltatás folyamatos kivezetése, 2019 augusztusi dátummal a végleg bezárása, amin azért kicsit mindenki meglepődött, legalábbis aki tudta, hogy mi is ez egyáltalán.
Két hónappal később, 2018 decemberében egy újabb, az előzőnél még súlyosabb adatvédelmi hibát jelentett be a Google, ami miatt akár 52 millió felhasználó email címéhez, és egyéb nem publikus profil adataihoz lehetett hozzáférni a Google egyik API-ja által.
Szerencsére jelszavak, bankkártya adatok és egyéb érzékeny adatok nem szerepelnek a listán. A hibát egy héten belül javították, és eddig semmi jel nem utal arra, hogy tényleges adatszivárgás is történt, de ebben persze senki nem lehet biztos.
Ezúttal pedig előrébb hozták a bezárást is, és pontosabb információkat is kaptunk, mégpedig hogy a végső határidő az április 2, azután már nem fogjuk elérni a Google+ profilunkat.
A Google minden határidőről emailben tájékoztatta a felhasználókat, és leírták a további teendőket. Az adatok lementésére a Google létrehozott egy súgó oldalt is, amely a szolgáltatások összefonódásai miatti káoszt tisztázza, és félreértéseket elkerülése végett egyértelműen leírja mi az ami törlődik és mi nem.
Pl.: a 2015 előtti képek törlődnek, de az azután szétválasztott Photos szolgáltatásban szereplő képek már nem, hisz az külön szolgáltatásként él tovább.
Persze kapunk lehetőséget az adatok letöltésére is, a közösségek, körök és fal tartalmai mind letölthetőek lettek számunkra.
Megszűnik a +1-ezés, Google+ bejelentkezés lehetősége is, de ezt már nagyon kevés helyen találjuk, hiszen a cég már rég egy másik módot, a Google Bejelentkezést ajánlja használni, ami a Google fiókkal használható, így lényegében ezzel szinte semmi problémája nem lesz az egyszerű felhasználóknak.
Valahogy sosem tudott maradandót alkotni a Google+, és ezt a felhasználók is így gondolják. Egy szűk rétegen kívül szinte senki nem használta.
Persze ki nem hallott róla pl keresőoptimalizálás során, hogy oda is posztolni kell, gyűjteni kell a +1-eket az oldalunkra, hisz ezek is mind számítanak.
A kötelező köröket sokan megfutották, ami annyiból állt, hogy amit a Facebookra posztoltak a céges fiókkal, azt kiposztolták ide is, és mint aki jól elvégezte a dolgát, gyorsan be is zárták az oldalt.
A kereső olvasta ezeket a tartalmakat, de felhasználók közül nem sokan látták ezeket az biztos, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Google Pluson indított munkamenetek több mint 90%-a öt másodpercnél rövidebb volt.
Szóval tegyük fel a kérdést, hiányozni fog? Nekünk nem, és ezzel nem vagyunk egyedül.
Ti használtátok valaha is komolyan, a "kötelező" online marketing és keresőoptimalizálási feladatokat leszámítva?
Címkék
2020. július 14.
Ha üzleti weboldalak esetén szóba kerül a hírlevél feliratkoztatás, sokan csak állnak, és néznek, mint a moziban: „Hírlevél? Az meg minek? Ez az elavult marketingeszköz valóban működne 2020-ban?” Hát persze, hogy működik! Sőt, sokkal jobban, mint azt a legtöbben gondolnák. Mi pedig most azt is megmutatjuk neked, hogyan csináld hatékonyan!
2019. június 20.
A vevőnek mindig igaza van! –tartja a régi mondás, azonban a legjobb szakemberek esetében is akadnak olyan kérések, melyektől pillanatok alatt kitörheti őket a frász. Nincs ez másképp természetesen a weboldalfejlesztők és designerek körében sem. Most mutatunk nektek négy olyan, visszatérő kérést, melyeket érdemes nagyívben elkerülni, hiszen még a sokat látott, tapasztalt tervezőknek is azonnal égnek áll tőlük a haja!