Utolsó frissítés: Szerző: Szabó Zsolt
Ha van egy remek szolgáltatás- vagy termékötletünk, már egy lépéssel közelebb állunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Innentől kezdve azonban egy vállalkozás elindítása komoly tervezést igényel.
Az első és talán legfontosabb lépés, hogy találjuk cégünknek és weboldalunknak egy igazán ütős, frappáns nevet, melyet később webes elérhetőségünkben is megfelelő módon tudunk integrálni. A honlap-, ill. webshop készítés elkezdése előtt érdemes ezeket jól átgondolnunk.
Kreativitás, egyszerűség, lényegre törő gondolkodás.
Most megmutatjuk neked a három legalapvetőbb dolgot, ami segíthet weboldalad domain nevének hatékony kiválasztásában!
Fontos, hogy domain nevünk kiválasztása során egyszerre legyünk kreatívak és törekedjünk az egyszerűségre. A domain név ugyanis meghatározó lehet vállalkozásunk brand értékének szempontjából.
Minél rövidebb és frappánsabb, valamint minél könnyebben megjegyezhető a vállalkozásunk neve, annál valószínűbb, hogy a látogatók ránk fognak majd találni, és azok az ismerőseik is emlékezni fognak honlapunk címére, akiknek a jövőben ajánlják majd szolgáltatásainkat.
A túlzottan hosszú, vagy értelmetlen szavakat igyekezzünk kerülni, valamint a számok, ékezetek és írásjelek alkalmazása sem túlzottan szerencsés döntés.
Keresőoptimalizálás szempontjából is érdemes megvizsgálni a kérdést, erről itt írtunk bővebben.
.hu, .com, esetleg .eu végződést válasszunk újdonsült weboldalunk domain nevének? Ilyenkor érdemes figyelembe venni, hogy egy hazai vállalkozás esetén a legtöbb felhasználó automatikusan a .hu domain végződésre gondol, így ez a javasolt elsődlegesen. Abban az esetben azonban, ha nem kizárólag a hazai piacot szeretnénk megcélozni, hanem nemzetközi vizekre eveznénk, sokkal inkább érdemes a .com, .eu, esetleg a .net végződések közül választanunk.
A döntés alapvetően rajtunk áll, illetve attól is függ, hogy a domain névként választott karaktersort lefoglalták-e már előttünk, vagy sem.
Ha kiválasztottuk a számunkra megfelelő domaint, ajánlott lefoglalni a hasonló címeket is, mint például az ékezetes verziót, vagy a tipikus elírások által előforduló verziókat, hogy egy esetleges elgépelés következtében is a mi honlapunkra találjon a leendő látogatónk,
Ha a több órás gondolkodás és a szinonimaszótár lapozgatása sem segít a megfelelő domain név kiválasztásában, üljünk össze munkatársainkkal, barátainkkal, és dobjuk be a közösbe, amink van. Gyűjtsük össze a cégünkkel, termékeinkkel, valamint célközönségünkhöz leginkább köthető kulcsszavakat, próbáljunk ki kombinációkat esetleg, és válogassunk a legjobbak közül, hogy megtaláljuk az igazit.
A csapatban történő gondolkodás mindig jóval célravezetőbb, ráadásul egy brainstorming során azt is könnyebben leszűrhetjük, hogy munkatársaink vagy barátaink reakciója mennyire őszinte egy általunk frappánsnak tartott névötletre.
Ha kiválasztottuk a szimpatikus domain nevet, az első legfontosabb dolgunk, hogy megnézzük szabad-e még egyáltalán, vagy már valaki más lefoglalta előttünk?
Erre az alábbi weboldalakon találunk legkönnyebben választ:
Ha szabad a kiválasztott domain, akkor nincs más dolgunk hátra, mint beregisztrálni!
Ennek 1 éves, vagy 2 éves díja van, de nem kell aggódni az ára miatt, hiszen csupán pár ezer forintba kerül.
Amennyiben viszont már foglalt a kivánt domain, folytatódhat tovább a keresgélés, vagy esetleg megpróbálhatjuk a jelenlegi tulajdonostól megvásárolni, és átregisztrálni magunknak.
Sok sikert! :)
Címkék
2022. január 14.
Egy jól működő honlap legfontosabb eleme a főoldal, hiszen ez az a hely, ahová a látogatók többsége érkezik, itt érik őket az első impulzusok vállalkozásunkkal kapcsolatban. Különösen fontos tehát, hogy honlapunk főoldala mindig logikusan, átláthatóan legyen felépítve. Ezért most hoztunk pár tippet azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kell kinéznie egy felhasználó- és keresőbarát főoldalnak, és mi az, amit a siker érdekében mindenképp tartalmaznia kell.