Utolsó frissítés: Szerző: Heveli Edwin
Köztünk éltek, mindnyájan ismertük, sőt, egy időben még talán szerettük is őket. Sok szép pillanatot éltünk át együtt, azonban ha lépni kell, akkor lépni kell.
A webdesign világa az a hely, ahol a trendek rendkívül gyorsan változhatnak, és a legfelkapottabb dolog is válhat egyik napról a másikra elavulttá és enyhén kínossá is.
Most mutatunk nektek néhány olyan trendet, melyek egykoron sikeresnek számítottak, azonban képtelenek voltak arra, hogy felvegyék a versenyt egy változó kor változó vizuális igényeivel és elvárásaival.
Volt idő, mikor a tulajdonosok arra törekedtek, hogy az általuk üzemeltetett oldal minél látványosabb és interaktívabb legyen. Mindenütt a mozgó, villogó, animált oldalelemek domináltak, és próbálták érdekesebbé és szórakoztatóbbá tenni a felhasználói élményt. Ez sok esetben zavaró és túlzsúfolt honlapok létrejöttéhez vezetett, és nehézkessé, kaotikussá tette a rajtuk történő navigációt.
A Flash bedőlésével azonban ez a trend eltűnt a süllyesztőben, és mára az animált elemekkel teletömött, interaktív webdesign helyét átvette az egyszerű és letisztult megjelenés.
Ugye Te is emlékszel még azokra a vweboldalakon virító, három dimenziós effektekkel tervezett gombokra, melyek olyanok voltak, mintha messziről azt ordították volna a felhasználó felé, hogy „kattints rám!”?
A CSS3 megjelenésével előretörő egyszerűség diadalának köszönhetően az animált menükhöz hasonlóan ez a kevésbé esztétikus megoldás is eltűnt, és ma már csupán elvétve, az internet múzeumnak számító felén találkozhatunk vele, néhány, a kétezres évek közepe előtti időkből fennmaradt weboldalon.
Sokunk első élménye a webfejlesztéssel kapcsolatban általános iskolában kezdődött, amikor informatikaórán elsajátítottuk a HTML-nyelv alapjait, és valódi programozónak éreztük magunkat. Olyan, látványos kódokat ismerhettünk meg, mint a és a tag-ek, melyek hatására az általunk választott elemek villogni vagy csúszkálni kezdtek. Ez akkoriban felért egy csodával, és a kilencvenes években rengeteg kezdetleges weboldal alkalmazott hasonlóan primitív trükköket, mára azonban ezek már csak arra képesek, hogy némileg megmosolyogtassák az embert.
Azt azonban, hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem tudhatjuk. Lehetséges, hogy tizenöt-húsz év múlva a jelenlegi trendek is annyira elavulttá válnak majd, mint a kilencvenes években hatalmas újításnak számító elődeik?
Egyáltalán nem kizárt, azonban Neked emiatt nem kell aggódnod! Ha minket választasz, weboldalad garantáltan jó kezekben lesz, és kizárólag olyan szakemberek kezelik majd, akik képesek lépést tartani a webdesign világában aktuálisan felkapott irányzatokkal!
Címkék
2021. november 28.
Mit is takar pontosan a long tail elnevezés és miért érdemes long tail kulcsszavakat használnod oldalad keresőoptimalizálásának felépítése során? Most hoztunk néhány dolgot, melyeket érdemes lehet tudnod a témával kapcsolatban, mielőtt SEO kampányba kezdenél.
2023. december 06.
Érezted már úgy, hogy a márkád már nem felel meg annak a képnek, amit a céged alapításakor meghatároztál? Ez teljesen természetes, hiszen ahogy mi változunk és fejlődünk az évek folyamán, ugyanezen a folyamaton a céged is végigmegy. Azonban nem mindegy, hogy a márkaidentitás és a brand mennyire van összhangban azzal, amit a vállalkozásod továbbfejlődött verziója képvisel. Főleg a közönség, a nyilvánosság, a potenciális ügyfelek számára. Elképzelhető, hogy esetedben is a márka újratervezése, azaz a rebranding lenne a megoldás.