Utolsó frissítés: Szerző:

Egységben az erő – pár szó a honlapkészítés összetettségéről

Mint az élet sok más területén, a honlapkészítés esetében is az egyik legfontosabb dolog az egység.

Hiszen gondoljunk bele: a megjelenés, a tartalom, valamint a technikai feladatok összhangja nélkül nemhogy sikeres, de egyáltalán működő weboldalt is csak nagyon nehezen üzemeltethetünk.

A vizuális egység

Korábban is szó esett már arról, hogy a jó megjelenés az egyik alappillére a sikeres honlapnak. Profi, modern, letisztult és egységes dizájn nélkül szinte lehetetlen, hogy megfogjuk a látogatókat. A legfontosabb kulcsszó pedig mindközül az "egységes", hiszen lehet bármennyire jó a grafikusunk, ha a profin megtervezett arculati elemeket képtelen egy átlátható struktúra szerint elrendezni.

Az egység hiánya miatt ekkor weboldalunk töredezett, és vizuálisan sokkal inkább irritáló lesz, mintsem izgalmas.

A tartalmi egység

A megjelenés mellet természetesen a tartalom sem hanyagolandó tényező. A folyamatos frissülés mellett érdemes arra is odafigyelnünk, hogy az általunk prezentált tartalmak némileg koherens egészet alkossanak, egységes témákban szülessenek. A gyakorta frissülő, azonban túlzottan szerteágazó tartalommal általában az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. Eléréseink száma nemhogy megnő, hanem visszaesik. Ez annak köszönhető, hogy nem egy biztos célközönségre koncentrálunk, hanem mindenkit szeretnénk megszólítani, ezáltal pedig senkit sem sikerül.

A jól átgondolt, összeszedett tartalom azonban segíthet kiépíteni saját követői bázisunkat és visszatérő látogatóink táborát.

A mindent összetartó erő

Végül, de nem utolsó sorban fontos a háttérben futó dolgok összetartása, a motorháztető alatti dolgok profi kezelése.

Nem csak a honlapkészítés, de a keresőoptimalizálás is olyan munka, amely rendkívül fontos szerepet tölt be egy sikeresen futó weboldal életében. Ha nem a megfelelő szakemberekkel dolgozunk együtt, lehet honlapunk bármennyire igényesen kivitelezett és tartalmas, sajnos nagy az esélye annak, hogy a különböző honlapkészítési valamint SEO hibák miatt a webes keresők a találatok listáján túlzottan hátra sorolják majd, ezáltal pedig rengeteg értékes olvasót és érdeklődőt veszíthetünk.

A weboldal készítés összetett szakma, amit akkor lehet igazán jól csinálni, ha az ember jól képzett, naprakész szakemberekkel dolgozik együtt. A legjobb megoldás tehát nem más, mint megtalálni azt a fejlesztőcsapatot, ahol a grafikusok, programozók, SEO-sok, és tartalomszerkesztők jól ismerik egymás munkáját és tudják mi az, amire a klienseiknek szüksége lehet a sikeres honlapkészítéshez.

Hiszen, mint a mondás is tartja: egységben az erő!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott bejegyzések

2021. május 11.

Egy gondosan felépített weboldal több szempontból is marketingstratégiád egyik leghatékonyabb eszköze. Ebben a bejegyzésben megmutatjuk azt, hogyan szerezhetsz több hírlevél-feliratkozót vagy lelkes követőt a közösségi médiában, akik akkor is értesülni fognak majd az üzleteddel kapcsolatos, fontos hírekről, ha épp nem kattintanak a weboldaladra!

2020. június 29.

Miben más egy webdesigner munkája, mint egy átlagos grafikusé? Miért bonyolult, összetett szakma a webdesign? Ebben a rövid cikkben a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük azokat a fontosabb dolgokat, melyek a két szakmát leginkább megkülönböztetik egymástól.

Népszerű bejegyzések