Utolsó frissítés: Szerző: Szabó Zsolt
Sokakban merül fel a kérdés, ha saját maguk vagy vállalkozásuk számára új honlapot szeretnének: miért fizessek súlyos összegeket, ha egyszerűen és gyorsan, magamnak is elkészíthetem az oldalam?
Nos, a folyamat azonban, mint ahogyan ezt már többször is említettük, sajnos jóval bonyolultabb annál, mint ahogyan azt a legtöbben elsőre gondolnák.
A feladat összetettsége és a hosszú távú kiadások minimalizálása egyértelműen az egyedi tervezésű honlapok mellett szólnak, azonban akad még néhány olyan szempont, melyeket szintén érdemes fontolóra venned, ha felmerülne a kérdés, hogy magad tervezd-e az oldalad, vagy pedig profikra bízd a munkát. Hogy mik ezek? Most megmutatjuk!
A legtöbben egy rendkívül kézenfekvő ok miatt döntenek az egyedi honlaptervezés mellett. Ez pedig nem más, mint a személyre szabott megjelenés. Ez nem véletlen, hiszen a különböző CMS-alapokon működő honlaptervező rendszer elérhető sablonjait hiába lehet némileg tetszés szerint alakítani, a hatás szinte sosem lesz ugyanaz, mint amit a megrendelő alapvetően elképzel. Korábbi cikkünk a témában: A valódi ár, amit egy ingyenes weboldalért fizetsz
Egy egyedi tervezésű oldal megjelenésének ezzel szemben csak a képzelet szabhat határt, és egy igazán jó designer képes arra, hogy az ötleteidből és álmaidból kihozza számodra a maximumot.
A Wordpress és egyéb, könnyen kezelhető rendszerek egyik legnagyobb hátrányát az egyedi funkciók integrálhatóságának hiánya jelenti. Habár rengeteg, különféle plugint telepíthetsz oldaladon, könnyen megeshet, hogy az általad elképzelt, egyedi funkciók ellátására egyik sem alkalmas, és ezek a kiegészítők ráadásul a betöltési sebességet is erősen lassíthatják.
Egyedi tervezésű honlap esetén a programozók kizárólag a Te elképzeléseid megvalósításán dolgoznak, és azon, hogy minden, általad megálmodott funkció hibátlanul és szupergyorsan működjön. Legyen szó webshop felületről, űrlapról, vagy bármilyen egyéb, különleges elképzelésről.
Abban talán mindenki egyetért, hogy az online biztonság rendkívül fontos. Legtöbbünknek van olyan ismerőse, vagy talán pont saját maga, akinek már feltörték a honlapját, vagy vírus fertőzés áldozata lett, esetleg spammerként használták, hogy különféle címzetteknek küldhessenek kéretlen leveleket a weboldalról. Ezek az esetek szinte kivétel nélkül a nyílt forrású, népszerű ingyenes honlaprendszerek esetében fordulnak elő, mint például a Wordpress.
Ezeknek nagyon súlyos következményei lehetnek, elsősorban a weboldal elérhetetlenné válása. Más esetben egy vírusfertőzésnél akár a honlap komoly büntetést kaphat, a Google kereső a vírus miatt ki is veheti az indexéből, ezáltal pedig rengeteg látogatót elbukva, komoly veszteséget is könyvelhet el a cég. Ilyen esetben a tárhelyszolgáltató is letilthatja az oldalunkat a hiba megoldásáig.
A spam tevékenység hatására pedig az emailcímeink kerülhetnek feketelistára, ami pedig az egész levelezésünk leállásával járhat, és a hiba megoldása után is napokba telhet mire újra működőképes lesz a levelezésünk.
Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlítenünk a személyes igények szerint tervezett weboldalak egyik legnagyobb előnyét, ami nem más, mint a rendszeres karbantartás, és szakmai segítség, melyet a fejlesztők biztosítanak számodra.
Egy igazán jó weboldal készítő cég a munka elkészültével is odafigyel arra, hogy oldalad mindig a legjobb formában legyen, és védve legyen a napjainkban igencsak megszaporodott kibertámadásoktól.
Legyen szó bármilyen problémáról, szakmai kérdésről, vagy épp frissítésről, biztos lehetsz abban, hogy a weboldalad a legjobb kezekben lesz és számíthatsz az azonnali segítségre!
2019. augusztus 02.
Sokan úgy gondolják, egy sikeres weboldal felépítése kizárólag a jó programozói munkán és a grafikai tervezésen múlik. Az igazság azonban az, hogy ennél sokkal többről van szó. A kódok mágusainak és a grafikai szoftverek mestereinek munkája valóban a honlaptervezés alappilléreit jelentik, ellenben akadnak olyan feladatok, melyek legalább ennyire fontosak a stabil, biztonságos weboldal elindításához.
2020. július 20.
A tavalyi év egyik nagy slágere UI design szempontjából a honlapok sötét módban történő megjelenítésének lehetősége volt. De tényleg érdemes időt, pénzt és energiát áldozni arra, hogy weboldalunk ilyen módon is megjeleníthető legyen, vagy az egész csak múló trend, melyet jövőre a legtöbb felhasználó elfelejt? Most összegyűjtöttük a sötét mód legnagyobb előnyeit és hátulütőit is!