Utolsó frissítés: Szerző:

Google keresések száma eszméletlen méreteket öltött

Egy fontos kutatásra találtunk a minap. Az Exkluzív Cégajánló készített egy kutatást, amiben azt vizsgálták, vajon mennyi lehet a Google keresések száma naponta, másodpercenként és ebből kalkulálva évente.

Mivel mi honlapkészítéssel és keresőoptimalizálással foglalkozunk, érdekesnek találtuk a kutatást, most ezért tesszük közzé az eredményeket.

A Google már 2016 óta nem közölt hivatalos adatokat arra vonatkozóan, pontosan mennyi keresést is hajtanak végre a motorjai. Jónak láttuk, hogy valaki elkezdett azzal foglalkozni, mi is lehet pontosan az eredmény, vagy legalábbis egy erősen közelítő becslést készítettek a témában.

Az eredmény megbecsüléséhez több kritériumot is figyelembe vett, de elsőnek is lássuk azokat az adatokat, amiket a Google hivatalosan is közétett az elmúlt években:

  • 1999 – 1 milliárd keresés, az kb. 3 millió keresést jelent naponta. Ez sem volt olyan kis szám már akkor, de a növekedés ezt követően még inkább beindult.
  • 2000 – 14 milliárd keresés, átlagosan kb. 38 millió keresést jelentet naponta.
  • 2003 – átlagosan kb. 150,7 millió keresés naponta
  • 2008 – átlagosan kb. 200 millió keresés naponta
  • 2012 – átlagosan kb. 3,3 milliárd keresés naponta. Ez alatt a négy év alatt 2008 óta, itt nagyon megugrott a keresések száma. Ez több dolognak is köszönhető, amibe most nem mennénk bele, de nagyon szépen látszódik, hogy itt már eszméletlen méreteket öltött a keresések száma.
  • 2016 – átlagosan kb. 5,5 milliárd keresés naponta. Ez volt az utolsó adat, amit a Google hivatalosan közzétett. Ettől az évtől kezdve többen is azon dolgoznak, hogy minden évben egy körülbelüli értéket becsüljenek.

Kritériumok a Google keresések számának becsléséhez

Összesen 8 kritériumot vizsgált meg a munkacsoport, hogy jól, pontosan meg tudják becsülni az eredményt. Vizsgálták a Google keresésekből származó bevételeit, a Wikipédia enciklopédia látogatottsági számait, a növekedési ütemet, amit eddig produkált a Google, a többi kereső számainak is utánanéztek. Vizsgálták a világ népesség növekedését, a netezők számát, a mobil használók számát, és a nagy keresők piaci részesedésének százalékos elosztását is.

Ezekből adatokból egyenként is készítettek becslést.
Az alábbi táblázat tartalmazza ezeket:

Ezeken az eredményeken fogunk most együtt mi is végigmenni.

Jól látszik, hogy ha a bevétel alakulását figyelembe véve kell megsaccolni a 2020-as Google-keresések számát, akkor több mint 10 milliárdos a volumen naponta! Naponta 10 milliárd keresés! Nagyon nagy értékekről beszélünk. Ez annak köszönhető, hogy 2008-ban alig hogy elérte a 20 milliárdot a Google keresésekből befolyó bevétele, mostanra pedig a bevételek már meghaladták a 140 milliárd dollárt.

A következő kritérium a Wikipédia látogatottsága: a Wikipédia olvasottsága 2008-ban átlépte a 9 milliárdot havi szinten. Egy 2021. márciusi adat szerint ez a szám mára már átlépte a 23 milliárdot. Itt is eszméletlen növekedést tudhat maga mögött az oldal. Ez azt is mutatja, hogy egyre többen használják a Google keresőt információ gyűjtésre, és így rátalálnak a Wikipédiára. Ha a Wikipédia látogatottság-trendjét vesszük figyelembe, akkor a kapott eredmény több, mint 6 milliárd keresés naponta.

A következő vizsgált szempont a trend volt. Ha csak a trendet vesszük figyelembe, tehát a növekedési ütemeket, akkor az eredmény közel 7 milliárd naponta. Itt zárójelben azért meg kell említenünk, hogy a kutatásban az elmúlt évek legkisebb növekedési ütemével számoltak, így valószínűleg ez is nagyobb növekedést mutat a valóságban.

A következő szempont a bing kereső eredményei voltak. Azért ezt vizsgálták, mert erről legalább volt hivatalos adat, még pedig 2019. októberéből: 12 milliárd keresés havonta, ami kb. 400 millió volt naponta.

Ekkor a piaci részesedések körülbelül így állhattak:

  • Google: 92,54%
  • bing: 2,44%

Itt az Exkluzív Cégajánló munkatársai egyszerű arányosítással számoltak. Így az eredmény körülbelül a Google számaira arányosítva 15 milliárd keresés naponta.

Hasonló módon vizsgálták a DuckDuckGo keresőnél talált a számokat, ott 13 – 14,6 milliárd keresés jött ki eredményül. Azért nem tudjuk pontosan az eredményeket, mert a DuckDuckGo piaci részesedése nem pontosan ismert, hiszen a többi óriáshoz viszonyítva a piaci részesedése még pici. Lényegében azért ami látszódik, hogy elég jól korrelál a bing keresőből származtatott eredmény és a DuckDuckGo keresőből származtatott.

A következő vizsgált kritérium a mobilhasználat volt. Azt vették figyelembe, hogy minél többen használnak mobilt a világon, annál többen fognak internetezni is, és annál többen fognak a Google.com-on keresést végrehajtani. Mivel mobilkeresések piacán a Google részesedése nagyobb mint 95%, így ha valaki mobilról netezik, nagyon nagy a valószínűsége, hogy a Google keresőt fogja használni.

Hasonló logika mentén becsülték meg az eredményeket az internet felhasználók figyelembevételével. Minél több embernek van otthon internet előfizetése, annál többen fognak internetezni, és arányosítva elég jól kiszámolható a kapott eredmény a növekedések figyelembe vételével. A becsült eredmény mind a két esetben meghaladja a 7 milliárd keresést naponta.

Összevont átlagot is készítettek a fenti eredményekből és több mint 9 milliárd lett az eredmény! Ez azt jelenti, hogy másodpercenként átlépte a 100 000 keresést a Google rendszerén folytatott keresések száma. Könnyen kiszámítható ebből, hogy több mint 3 Trilliárdos keresést hajtanak végre évente a felhasználók, csak a Google.com-on, ezek eszméletlen számok és teljesítmény.
Trilliárd = 1012 = 1.000.000.000.000 :)

Eredmények súlyozása

Ahogy mi is említettük, ezek az eredmények arányosított eredmények, és a tényleges összevont eredmény eltérhet ezektől a becsült, arányosított eredményektől. Ezért az Exkluzív Cégajánló munkatársai is súlyozták az eredményeket, ezzel is még közelebb kerülve a valós adatokhoz. Lehet, hogy mi kicsit másképpen súlyoztunk volna, de összeségében egyet értünk a súlyozással, ezért konkrétan közéteszük a kutatók álláspontját:

A kapott eredmény a 9,1 milliárdos napi keresés helyett ezzel a módszerrel közel 9,9 milliárdos lett. Vélhetően ez közelebb van a tényleges valódi, pontos eredményhez. A fenti képen láthatjuk, hogy mennyi így a másodpercenkénti és mennyi évenkénti keresés.

Egy másik módszerrel is kutatták a Google keresések számát

A lentebb található becslést egy matematikai módszerrel, lineáris regresszióval saccolták meg. Az eredmény még nagyobb lett, mintha csak az egyes elemek eredményeit átlagoltuk volna, mivel ez a módszer együttesen vizsgálta az eredményeket, nem pedig külön-külön. Az eredmény nagyobb, mint 12 milliárd naponta. Ez azt is jelenti, hogy a másodpercenkénti keresés nagyobb mint 140.000 és évente nagyobb mint 4 Trilliárd.

Ismétlünk: 4 Trilliárd = 4.000.000.000.000

Az alábbi táblázat jól szemlélteti a hivatalosan közölt és a becsült adatokat:

Mind a két számítási módszerrel elért eredmény azt jelzi, hogy a Google keresések száma eszméletlen méreteket öltött! Mi is és a kutatók is úgy vélik, hogy ezek a számok folyamatosan növekednek majd a jövőben is.

Honlapkészítés és keresőoptimalizálási szempontok miatt is nagyon fontosak ezek a kutató munkák. Nagyon jó látni, hogy az a piac, amin dolgozunk, éppen felfelé ível, és valószínűleg a jövőben is felfelé fog haladni. Tehát igen fontos, hogy ezeket az eredményeket mindig szem előtt tartsuk, és lássuk, hogy van értelme ezen a piacon jelen lenni, és bővülni. Mi is azt tanácsoljuk ügyfeleinknek, hogy érdemes honlapot készíteni, weboldalt csináltatni, és keresőoptimalizálással, SEO-val foglalkozni.

Ha valaki szívesen olvasna bővebben is a kutatásról az itt megtalálja. Köszönjük a kutató munkát az Exkluzív Cégajánló szakembereinek. Várunk még hasonló kutatásokat a témában, vagy más hasonlóan érdekes témában is.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajánlott bejegyzések

2024. március 11.

Neked is szerepel a marketingtervedben az organikus weboldal forgalom növelése? Akkor a legjobb helyen jársz, mert most 8 olyan tippet osztunk meg veled, amivel hatékonyan növelheted a weboldalad organikus elérését. Végül is, te sem fogsz panaszkodni, ha nem csak a fizetett hirdetéseken keresztül érkeznek látogatók a honlapodra, nem igaz?

2019. július 18.

A háttérvideó napjainkban az egyik legnépszerűbb arculati elemnek számít, amit egyre több oldalon, egyre többféle módon használnak a tervezők. Nem véletlenül, hiszen látványos megoldás, ami lényegesen növelheti oldalad konverzióját. Hogy érdemes-e használni, leginkább attól függ, rendelkezel-e a megfelelő integrálásához szükséges technikai háttérrel, és szakmai tapasztalattal.

Népszerű bejegyzések